A magyar szinkronizálás történelmében valószínûleg egyetlen sorozat szinkronja sem mutat olyan sajátos képet, mint a „The Persuaders” címû egy évados szuperprodukcióé. A hetvenes években arról volt híres a sorozat, hogy a Roger Moore és Tony Curtis alakította playboyokat kivételesen szerencsés magyar hangok szólaltatták meg. Roger Moore-nak már akkor sem volt más elképzelhetõ, mint Láng József, hiszen már „Az Angyalban” is õ volt a szinkronhangja. Tony Curtisnek pedig nemcsak azért volt kiváló választás Sztankay István, mert hasonlít a hangszínük, hanem mert legalább olyan hitelesen ugratták egymást hangban Lánggal, mint amilyen hitelesen a Moore-Curtis páros a képernyõn. Azaz a magyar hangok között is tökéletes volt a „rapport”.

Nemrégiben készült egy interjú Láng Józseffel a Filmmúzeum jóvoltából, amelyben arról mesél, hogy immár 44 éve õ szinkronizálja Roger Moore-t. Ebben a riportban említi meg azt is, hogy a „Minden lében két kanál” magyar változata 1975 és 1978 között készült el a Pannónia Filmstúdióban. Sõt, egy alkalommal a szinkronizálásnál maga Roger Moore is jelen volt, aki már korábban találkozott Láng Józseffel „Az Angyal” magyar változata kapcsán, azonban kíváncsi volt arra is, hogy milyen barátja, Tony Curtis magyar hangja. Roger Moore rögtönzött látogatása a Pannónia Filmstúdió minden munkatársát meglepte, különösképpen pedig a Láng-Sztankay párost. Összegezve elmondhatjuk, hogy a hetvenes években elkészült a „Minden lében két kanál”, azon legendás szinkronja, amely nagyban hozzájárult a sorozat hazai elsöprõ népszerûségéhez. Ennek a legendás szinkronnak a stábja a következõképp alakult: magyar szöveg – Révész Mária, hangmérnök – Zombori László, rendezõasszisztens - Popper Éva, vágó - Baja Gábor, gyártásvezetõ - Molnár Piroska, szinkronrendezõ – Várkonyi Gyula. A magyar nézõk hamar megszerették a két eltérõ habitusú kalandort Sztankay István és Láng József tolmácsolásában, így aztán a Magyar Televízió többször meg is ismételte az epizódokat.

A nyolcvanas évek végére azonban (a hazai bevett gyakorlatnak megfelelõen) valahogy eltûntek a Magyar Televízió archívumából a szinkronizált kópiák. Néhány rész viszont megmaradt, és ezeket még utoljára leadta a Magyar Televízió a ’90-es évek elején. Ezzel, elvileg, a magyar nézõközönségnek búcsút kellett volna vennie az angol lordtól és amerikai barátjától.

A bökkenõ csak az volt, hogy 1997-ben az egykori Msat televízió „Az Angyal” mellett ezt a sorozatot is a mûsorára kívánta tûzni. Az eredeti szinkron - mint tudjuk - nem állt rendelkezésükre. Így aztán ismerve a régi szinkron sikerét, nem is mertek mást felkérni a szinkronizálásra, mint Láng Józsefet és Sztankay Istvánt. Láng József el is vállalta volna a munkát, azonban Sztankay, színházi elfoglaltságra hivatkozva, elutasította a felkérést. Továbbá elég furcsának is tûnhet, hogy bõ húsz év elteltével ugyanazok szinkronizáljanak egy sorozatot. Ezért egy új páros (Roger Moore – Kautzky Armand, Tony Curtis – Szolnoki Tibor) szinkronjával kezdte vetíteni az Msat Televízió a sorozatot. Szinkron akkora közfelháborodást még nem váltott ki, mint ez az új verzió. Nézõi levéláradat zúdult az Msat székházára. Minden levél az eredeti magyar szinkront követelte. Nem volt mit tenni, engedni kellett a nézõi nyomásnak. Így aztán újabb felkérést kapott a Sztankay-Láng páros, amit az újabb unszolásnak köszönhetõen mindketten el is fogadtak. 1997 októberében vonultak újra stúdióba, hogy rögzítsék a már korábban is rögzített párbeszédeket. Természetesen új szinkronstábbal dolgoztak: magyar szöveg – Versényi Ági, hangmérnök és vágó – Hegyesi Ákos, rendezõasszisztens – Zöld Zsófia, gyártásvezetõ – Tamás Edit, produkciós vezetõ – Legény Judit, szinkronrendezõ – Aprics László. Aprics Lászlónak ismét csak gratulálni lehet. Tökéletesen segített a két színésznek belehelyezkedni a húsz évvel korábbi szinkronszerepeikbe. Újból ott volt hangjukban az a pajkos csipkelõdés, ami már régebben is pergõvé és szórakoztatóvá tette ezt a sorozatot. Láng hangja alig változott húsz év alatt, Sztankayé azonban elég sokat mélyült, de ez semmit nem von le a mû élvezeti értékébõl. Ha az ember nem kezdi el alaposabban vizsgálgatni ezt az új szinkront, akár azt is hihetné, hogy a régi, „pannóniás” szinkront hallja. Mondhatni tökéletes lett ez az új változat.

Olyan másfél évvel ezelõtt került sor a „Minden lében két kanál” DVD kiadására. A lemezekre természetesen az új Láng-Sztankay változat került fel. Rajongói körökben viszont ekkoriban kezdett el forogni két epizód régi szinkronos kópiája. Ezek az epizódok a ’90-es évek elején lettek rögzítve, a megmaradt eredeti szinkronos részek utolsó sugárzásakor. Én is szereztem egy-egy példányt ezekbõl a régi szinkronos epizódokból, és bizony meg kell állapítanom, hogy roppant érdekes tanulmány összehasonlítani az újabbal. Akit érdekel, az alábbiakban a „Minden lében két kanál”-ról olvashat egy összehasonlító szinkrontörténeti tanulmányt, hogy tudományosan fogalmazzak.

Általában, ha látok egy filmet két különbözõ szinkronnal, azonnal kialakul bennem egy rangsor, már tudniillik, hogy melyik a jobb. Ez esetben azonban ez nem így alakult. Én - koromnál fogva – csak az új szinkront ismertem kezdetben. Azonban a régi változat elsõ megnézése után nem tudtam „érzésre” megmondani, hogy jobb-e, vagy rosszabb-e az általam addig ismert verziónál. Viszont nagyon érdekesnek találtam a különbséget a kettõ között, ezért tüzetesen elkezdtem összehasonlítani õket. Izgalmas megfigyelni, hogy mennyit változott a két fõszereplõt szinkronizáló magyar színész hangja és játéka 20 év alatt. Meglepõ módon ezek után sem tudtam volna megmondani, hogy melyik a jobb. Amint találtam valamit, ami nem tetszett a régiben, azon nyomban felfedeztem valamit, ami miatt mégiscsak jobbnak gondoltam az újnál, csakhogy ez ugyanígy igaz volt fordítva is. Ennek a sajátos „patthelyzetnek” az okát én abban látom, hogy amellett, hogy a két fõszereplõ magyar hangja változatlanul Láng és Sztankay, a mellékszereplõknek is szinte kivétel nélkül kiváló, neves színészek kölcsönzik a hangjukat.

A régi és az új szinkronos epizódoknak már a címük sem egyezik. Mint említettem, összesen két résznek maradt meg (saját tudomásom szerint) a régi magyar változata. Az egyik címe a régi szinkronban a „Kissé kockázatos”, amely sokkal magyarosabban hangzik, mint a „Rizikófaktor”, ahogy az újabb változatban nevezik. A másik címe „Másnap”, vagy a régi szinkron szerint: „Másnap reggel”. Az igényes szereposztást demonstrálandó, az alábbiakban ismertetem a „Kissé kockázatos” címû rész epizódszereplõinek magyar hangját a régi és az új változatban (ebben a sorrendben): Karl – Trokán Péter – Csankó Zoltán, Mitchell – Fülöp Zsigmond – Szombathy Gyula, Lomax – Varga T. József – Szersén Gyula, Grant (pilóta) – Reviczky Gábor – Áron László, Charlie – Szilvássy Annamária – Györgyi Anna, Henderson – Dobránszky Zoltán – Koroknay Géza. Valószínûleg tehát azért annyira nehéz különbséget tenni a két változat között, mert a stábtagok és a színészek mindkét esetben a legkiválóbbak. Szemben a két fõszereplõvel, a viszonylag állandó mellékszereplõnek tekinthetõ Fulton bíró magyar hangja azonban nem maradhatott a régi. Õt az eredeti változatban Képessy József szinkronizálta, aki sajnos 1990-ben elhunyt. Az új szinkronban ezért Fulton már Versényi László hangján szólal meg. Ez esetben sem tudom eldönteni, hogy melyik színész hozza jobban az igazságos, de kalandra kész angol öregúr figuráját. Másképp oldják meg a feladatot, de mindkét megoldás tökéletesnek tûnik. Képessy többször szinkronizált rajzfilmekben is ( pl.:101 Kiskutya, A Dzsungel könyve) nyugalomba vonult, angolos ezredeseket, és ezt az idõs bírót is hasonló szellemben interpretálta, Versényi nagyon otthon van a kifinomult ízlésû, idõsödõ angol urak megszólaltatásában (Higgins a Magnumból, de tulajdonképpen a Knight Rider K.I.T.T.-je is ilyen karakternek tekinthetõ), ezért Fulton bíró jellemét is kicsit ebbe az irányba húzza el.

Továbbá érdekes, hogy a régi szinkronban (legalábbis abban a két epizódban, ami megmaradt) Kalocsay Miklós szinkronizált kisebb-nagyobb epizódszereplõket. Kalocsay tragikusan fiatalon halt meg 1991-ben, ezért õt nem kérhették fel az új szinkron készítésénél. Helyette viszont több ilyen epizódszereplõt Kamarás Iván szinkronizál, akinek – szerény véleményem szerint – felettébb hasonlít a hangja Kalocsay Miklóséra. Mindkettõjüknek van egy savanyú, ironikus hangszíne, ami nagyon jó szolgálatot tesz néhány intrikusabb karakter megszólaltatásánál.

Az a benyomásom, hogy a sorozat szinkronizálása során a legnagyobb nehézséget Tony Curtis okozta. Tudva levõ, hogy Curtis végigimprovizálta az epizódokat, eltért az eredeti szövegtõl, rögtönzött poénokat szúrt be mindenhová. Láng viszont már csukott szemmel is tudta volna szinkronizálni Moore-t, aki mellesleg nagyon fegyelmezetten csak a saját szövegét mondja. Szóval a dramaturgnak nehezebb lehetett Curtis szövegeit fordítani, és Sztankaynak is valószínûleg nehezebb dolga volt, mint Láng Józsefnek. Ez érzõdik a két változat közti különbségeken is. Egy-egy Curtis-poén hol az újabban ül jobban, hol a régiben. Akkor a legjobb az eredmény, ha a dramaturg és Sztankay teljesen elrugaszkodik attól, amit Curtis ténylegesen mond. Például a „Kissé kockázatos” („Rizikófaktor”) címû epizódban van egy rész, ahol egy nõ egyszer csak megcsókolja Danny-t (Tony Curtis), betuszkolja egy kocsiba és átad neki egy csomó pénzt, ugyanis összekeveri valakivel. Danny megkérdezi, hogy hogyan szólíthatja a hölgyet, mire az azt válaszolja, hogy Charlie-nak. Erre Curtis az eredeti angolban azt mondja, hogy „Ah, Charlie, that’s my lucky day!”, utalva arra, hogy még pénzt is kapott a csókért. Erre Sztankay az új változatban így szól: „Úgy látszik jó napom van Charlie, mi?”. Ez is nagyon szórakoztató, ahogy Sztankay mondja, de sokkal jobb megoldás az, amit a régi szinkronban mond: „Charlie – ritka nõi név! Charlie?!” Természetesen ez a megoldás egyáltalán nem lenne humoros angolul, hiszen angol nyelvterületen teljesen normális, ha egy nõt Charlie-nak hívnak. Viszont errõl a névrõl Magyarországon csak férfire asszociálunk, és ezt remekül ki is használta a dramaturg. Ugyanebben az epizódban van egy párbeszéd Danny és Brett között, aminek a két változatát szintén érdemes összehasonlítani:

1. Angolul
Danny (Tony Curtis): Now, what are you doing here?
Brett (Roger Moore) : Freezing to death, what took you so long, I sneaked down an hour ago.
Danny (Tony Curtis): Why do you always have to be first, ha?
Brett (Roger Moore): I was a premature child.

2. Magyarul (1997)
Danny (Sztankay István): Hát te mit mûvelsz itt lenn?
Brett (Láng József): Halálra fagyok, hol maradtál? Több mint egy órája várok.
Danny (Sztankay István): Nem bírod ki, ha nem te vagy az elsõ, mi?
Brett (Láng József): Tudod, hogy koraszülött voltam.

3. Magyarul (1975-1978 között)
Danny (Sztankay István): Te mit csinálsz itt?
Brett (Láng József): Megfagyok! Miért várattál ilyen sokáig? Én már…
Danny (Sztankay István): Miért érsz korábban mindenhová?
Brett (Láng József): Koránérõ típus vagyok.

A régi szinkronban ez esetben Roger Moore egyébként is humoros replikáját még szóviccé is fokozta Révész Mária, a dramaturg. Az ilyenekre szokták mondani, hogy jobb, mint az eredeti. Csakhogy ugyanígy az új változatban is van, ami jobb, mint a régiben. Például a „Másnap” (Másnap reggel”) címû epizód Stockholmban játszódik, és Danny folyamatosan küszködik a svéd „köszönöm szépen” kifejezéssel, amely így hangzik: „Tack så mycket” (kiejtve: takszamucci). Az eredeti szinkronban a rész elején még egybõl elismétli Láng után Sztankay a helyes kiejtéssel, hogy „tack sa mycket”, azonban az újban már azt mondja, hogy „taksamuksi”. Ezzel is elõkészít egy késõbbi poént, ugyanis mikor Danny meg akarja köszönni egy csinos svéd titkárnõnek, hogy „belekukkanthatott” egy fontos, hivatalos mappába, véletlenül németül búcsúzik, és még az a bizonyos „tack sa mycket” sem jut teljesen eszébe, ezért a következõket mondja angolul: „Guten Tag! Tack… whatever”, majd távozik. A régi szinkronban ez így hangzik el: „Guten Tag...Akarom mondani jó napot!” Az új változatban, azonban Danny már az epizód elején „taksamuksivá” fejleszti a kifejezést, ami ennél a jelenetnél még tovább torzul, újabb szóviccre adva lehetõséget. Sztankay az új szinkronban ezt mondja: „Guten Tag, muksi kuksi” – majd mikor Danny vigyorogva hátat fordít, Sztankay még halkan hozzáfûzi: „jól bele kuksi” (tudniillik a hivatalos aktába). Ezeknek a rögtönzött megoldásoknak köszönhetõen élvezhetjük a leginkább magyarul Tony Curtis stílusát. Sztankay játékossága miatt magyarul is érzõdik, hogy Curtis játéka mennyire improvizatív. Ennek az epizódnak a végén Danny és Brett autós üldözésbe kezdenek egy dimbes-dombos, saras terepen. Szerintem ennek a jelenetnek az elején is az új szinkron oldja meg jobban Danny interpretálását:

1. Angolul
Brett (Roger Moore): „Fasten your seatbelts, it’s going to be a rough ride”
Danny (Tony Curtis): „You sound like Bette Davis*”

*Bette Davis a a 40-es, 50-es évek amerikai filmjeinek sztárja, akinek a tekintete mindig bánatos volt, és korabeli thrillerekben gyakran baljós megjegyzéseivel rémisztgette a nézõket. Állítólag magánemberként is nagyon nehéz élete volt. Azonban kevésbé ismert a hölgy Európában, ezért egyértelmû, hogy Danny magyarul egészen másképp (mégis a saját stílusában) kell reagáljon.

2. Magyarul (1975-1978)
Brett (Láng József): „Kapcsold be a biztonsági övet, viharos út lesz!”
Danny (Sztankay István): „Légikisasszony vagy titokban?”

3. Magyarul (1997)
Brett (Láng József): „Kapcsold be az övet, rázós repülés lesz!”
Danny (Sztankay István): „Inkább a rádiót kapcsolnám be.”

Versényi Ági, az új magyar változat dramaturgja a fent leírt két esetben szerintem maradéktalanul megoldja Tony Curtis improvizatív játékának magyarítását. Sõt ez az „Inkább a rádiót kapcsolnám be!” szöveg még az eredetit is felülmúlja.
Schéry András dramaturgnak jelent meg 1990-ben egy írása a Szinkronikában „Isten nyugosztaljon drága kis cenzúránk” címmel, amelyben hihetetlen történeteket ír arról, hogy mi mindent félre kellett fordítania a szocialista cenzúra miatt. Hogy ez mennyire így volt azt megfigyelhetjük a „Másnap reggel” címû epizód régi szinkronjában. Elõször arra figyeltem fel, hogy a régi változat rövidebb, majd rájöttem miért. Kivágtak belõle egy fél perces párbeszédet. Ezt dialógust most idézem angolul, majd az új magyar szinkron szerinti szöveggel is:

1. Angolul
Jon (Tony Bonner): „You know, you’ve been rather superb throughout all this. I’ll make sure that the people at matter hear of it.”
Christin (Catherine Schell): „That’s not important.”
Jon (Tony Bonner): „Not important? For someone as politically ambitious as you?”
Christin (Catherine Schell): „My only concern is that we take a high-ranking hostage. Holding Seelman will give us enormous bargaining powers.”
Jon (Tony Bonner): „Well you deserve a lot of credit. None of this would’ve been possible without what you’ve done”
Christin (Catherine Schell): „I know exactly, what I’ve done”

2. Magyarul (1997)
Jon (Kamarás Iván): „Tudja, maga végig nagyszerûen viselkedett. Gondoskodom róla, hogy az illetékesek megtudják.”
Christin (Igó Éva): „Az nem fontos”
Jon (Kamarás Iván): „Hogyhogy nem fontos? A maga politikai ambícióival?”
Christin (Igó Éva): „Engem csak az érdekel, hogy magas rangú túszt ejtünk. Ha Seelman a kezünkben van, hihetetlenül megnõ a szavunk”
Jon (Kamarás Iván): „Nos, csak gratulálhatok önnek, mindez nem lett volna lehetséges anélkül, amit ön tett”
Christin (Igó Éva): „Tisztában vagyok vele, mit tettem”

Ezt a részt valószínûleg azért vágták ki, mert a szocialista eszmékkel nem volt összeegyeztethetõ, hogy egy nõ ennyire önálló akarattal rendelkezzen, pláne, hogy „politikai ambíciói” is legyenek. Minden kényes részt azonban nem lehetett kivágni, mert akkor nem maradt volna az epizódokból semmi. Ezért a további politikailag kényes részeket egyszerûen félreszinkronizáltatták. Amint negatív színben tûnt fel a keleti blokk, azonnal át kellett írni a szöveget. Csak ebbõl az epizódból három elég sajátos példát tudok erre felhozni.

Brett Sinclaire, azaz Roger Moore üdvözli Lars Seelmant:

1. Angolul
Roger Moore: "How do you do, sir? I've admired your work at the United Nations for years."

2. Magyarul (1997)
Roger Moore (Láng József): "Üdvözlöm uram, régóta csodálom az ENSZ-ben végzett munkáját.”

3. Magyarul (1975-1978)
Roger Moore (Láng József): "Jó estét, régi csodálója vagyok a tõzsdemanõvereinek."

Brett elmagyarázza Christine-nek, hogy miért is jött Seelman Fulton bíróhoz tárgyalni:

1. Angolul
Roger Moore: "They're quiet what they are about, but apparently it could ease the way to finding a solution to the situation in the East."

2. Magyarul (1997)
Roger Moore (Láng József): "A részletekbe nem avattak be, de a megegyezés utat nyithat a keleti konfliktus megoldásához."

3. Magyarul (1975-1978)
Roger Moore (Láng József): „Most is magas szintû, államközi tárgyalásra érkezett, ami elsõsorban Angliának fontos.”

Jon elmagyarázza Seelmannek elrablása okát.:

1. Angolul
Seelman (Griffith Jones): "What do you want with me?"
Jon (Tony Bonner): "With you nothing. Our employers want to make sure they're granted certain conditions in the eastern peacetalks, including the release of political prisoners, your life depends on it."

2. Magyarul (1997)
Seelman (Szokolai Ottó): "Mit akarnak tõlem?"
Jon (Kamarás Iván): "Magától semmit. A megbízóim elõnyös pozícióból akarnak tárgyalni a keleti békekonferencián, beleértve a politikai foglyok szabadon-bocsátását, maga lesz a cserealap."

3. Magyarul (1975-1978)
Seelman (Kun Vilmos): "Mit akarnak tõlem?"
Jon (Kalocsay Miklós): "Mi semmit. A megbízóim majd közlik önnel, mi a kívánságuk. A mai tárgyalását mindenesetre meghiúsítottuk. A többit még ma megtudja."

Gondolom, ezek alapján mindenkinek világos, hogy a politikailag kényes részeket annak idején szándékosan félrefordították. Ugyanis a szövegben sehol máshol nem található ilyen komoly fordítási „hiba”. Továbbá, hogyan is hibázhatott volna ekkorákat egymás után Révész Mária? Mindenesetre ezek nagyon érdekes dolgok, és remélem, hogy a kedves olvasó sem unta el magát túlzottan fejtegetésem olvasása közben.

Hogy melyik szinkron a jobb? Ezt ennyi dolog mérlegelése után sem lehet egyértelmûen eldönteni. Sztankay hangja és játéka is eléggé megváltozott az évek során. A régi változatban kicsit talán pimaszabbnak tûnik Danny szerepében, és természetesen fiatalosabbnak. A régi szinkronban vadidegen nõkkel is egybõl tegezõdik, míg az újban csak magázódik. Ez persze inkább a dramaturgtól függ, mint Sztankay Istvántól. A ’97-es szinkronban is pimasz Sztankay, de van a hangjában valami visszafogottság, hiszen, bármennyire is amerikai Danny Wilde, mégiscsak hatással van rá Brett, az angol lord. Szóval Sztankay stílusa az újban fedi jobban Danny-ét, míg hangja inkább a régiben hasonlít Tony Curtis eredeti angol hangjára. Láng József mindkét szinkronban tökéletes. Látszik, hogy neki a kisujjában van Moore. Az új változatban talán még egy kicsit kimértebb, mint a régiben, hiszen õ maga is idõsebb lett. Hangja azonban selymesebb a régi változatban, mint az újban. Akárhogy próbálok pozitívumokat és negatívumokat felhozni, valahogy mindig kiegyenlítõdik az állás a két változat között. Így a végsõ következtetés levonását a kedves olvasóra bízom.

Felhívás!
Ezúton szeretnénk megkérni kedves olvasóinkat, hogy akinek a „Minden lében két kanál” címû sorozat epizódjaiból van régi szinkronos változata (a „Másnap reggel” és a „Kissé kockázatos” címû részek kivételével), az lépjen kapcsolatba szerkesztõségünkkel a következõ e-mail címen: zoreba86@hotmail.com A régi szinkronos epizódokat, többek között, arról lehet felismerni, hogy egy nõi hang (Kertész Zsuzsa) mondja be a stábtagokat és a magyar hangokat.