''...bemutatjuk a Dallas című filmsorozatot...''

Ha péntek, akkor Dallas. Ez a közismert szállóige határozta meg a munkából hazatérő televíziónézők esti programját, amikor a hét ötödik napján kellemes kikapcsolódásra vágytak. Emlékszünk még? A család leheveredett a kanapéra, bekapcsoltuk a tévét (nem kellett attól tartani, hogy az RTL-en vagy a TV2-n esetleg jobb műsort sugároznak), felcsendült a sorozat ezerszer végigkántált szignálja, a Ewing-fivérek széles karimájú kalapjukban csillogó mosollyal néztek le ránk, Cliff összehúzta a szemöldökét, Ray kissé elkámpicsorodva bámult maga elé, Ellie asszony pedig teáscsészét szorongatva osztogatta jelentőségteljes pillantásait növekvő ráncai közül. Az Egyesült Államokban 1978-tól futó széria a magyar közszolgálati televíziózás kirobbanó sikereként égette bele magát emlékezetünkbe a '90-es években, és még az is nézte, aki tagadta. A sorozat mítosza a hétköznapokba is beszivárgott: szinte nem létezett annak idején olyan traccsparti, olyan baráti szomszédolás, ahol szóba ne került volna, hogy Jockey kilökte az erkélyről Samantha aktuális szeretőjét, vagy hogy Cliff Barnes csődbe jutott. A hömpölygő Dallas-mániában tobzódó közönség szinte már csak petíciót nem indított Jockey elnöki posztja ellen. Egyszóval: kivételes idők voltak, amikor még a régi Magyar Televízió jóvoltából nézhettük az adásokat, majd reménykedésre adott okot, amikor néhány évvel a sorozat befejezése után rövid időre az RTL Klub, majd ismét az MTV, megint műsorára tűzte a produkciót. (Jövőre egész estés hollywoodi moziváltozat is készül Southfork lakóinak mindennapjairól, a jelek szerint John Travoltával Jockey szerepében - ami már eleve nonszensz. Úgy tűnik, sajnos sikerül majd lerombolni a régi széria jellegzetes varázsát.)

Volt egyszer egy szereposztás

Szóval így zötyögött lassan a rendszerváltás utáni köztévé, még a kereskedelmi csatornák térnyerése előtt. Egy idő után a szemfüles néző már nemcsak a színészekre figyelt, hanem a mögöttük megbújó magyar hangokra, és egyszer csak felkiáltottunk: 'Létezik magyar szinkron!' A Dallas kiváló szinkronszereposztásának hála úgy fedeztük fel ismét ezt a háttérszakmát, mintha a '60-as, '70-es években nem is lett volna világhírű a hazai szinkrongyártás. Elkezdtük megjegyezgetni, hogy kiknek is köszönhetjük a szereplők pergős, magyar 'anyanyelvét', amelynek hála, úgy a szívünkhöz nőttek. Csupán a bepókhálósodott nézői emlékezet felfrissítéseképpen, vegyük csak elő a szereposztást. Kránitz Lajos mindenkin gőzhengerként átgázoló, hataloméhes Jockey-ja klasszikus alakítás: a 2005-ben elhunyt művész (aki külsőre is hasonlított Larry Hagman-re) kíméletlen mély hangjában eredményesen kapcsolta össze a figura szikrázó üzleti ravaszságát fel-felbukkanó riválisai iránt táplált messiási gyűlöletével, s így hazánkban még kiállhatatlanabbá, még aljasabbá - és hát igen, valljuk be, kedves Jockey-fanok: még inkább szeretnivalóvá - suvickolta a gátlástalan olajvállalkozó figuráját. Csankó Zoltán a jóindulatú, de naiv Bobby megszólaltatójaként mindig megpróbálja torkon ragadni fivérét, a betyárkodó antihőst, aztán néha mégis lekésik erről. Csankó felnagyította a galamblelkű öcsike erkölcsi tisztaságát, és előadásában egy valódi nemes lovagot ismerhetünk meg, aki tisztességes eszközökkel kívánja megkaparintani a vállalatot. Samantha alakjába a már szintén nem élő Szerencsi Éva csempészett széles skálán mozgó érzelmeket: hol labilitást és gyöngeséget, hol pedig példás magabiztosságot és féltő anyai szeretetet. A Linda Gray által megszemélyesített asszony megalkuvást nem ismerő természet, akinek van elég bátorsága ahhoz, hogy faképnél hagyja elhidegült férjét. Szerencsi Éva fülünkben csengő, fátyolos-szomorkás hangja ezt a kiszolgáltatott, az eseményekkel jobbára csak sodródó asszonyalakban fokozatosan kialakuló lélekjelenlétet húzza alá. Miss Ellie (Barbara Bel Geddes) hangját, akinek jellemfejlődése bámulatosan tetten érthető a történet folyamán, Dallos Szilvia kölcsönözte. Míg korábban dúsgazdag mágnásfeleségként csak a lábát lógatja a családi farmon, úgy Jock halála után ő veszi át a családfő szerepét és valódi vezéregyéniséggé növi ki magát. Dallos Szilvia Ellie karakterének érzelemgazdagságát és méltóságteljes voltát emeli ki hangjátékában; mintha valahonnan, a '30-as évekbeli rádióközvetítésekből szólna hozzánk. Hangja felettébb archaikus, mégis meglepően emberközeli és ismerős. Jock (Jim Davis) megszólaltatója Gera Zoltán a sorozatban; ő indukál igazi öreguras fegyelmezettséget a szerepbe. Clayton Farlow (Howard Keel) amolyan 'Jock-pótlék', akiben Ellie társra lel. Szabó Gyula orgánuma itt is mintha mélyről, egy kút fenekéről visszhangozna, mégis a legrokonszenvesebb hangtónus a magyar szinkronizálás történetében. (a lá Columbo vagy Dr. Bubó.) Cliff (Ken Kercheval) Végh Péter előadásában igazi főnyeremény a magyar füleknek: erőszakos és egoista törtető, csakúgy, mint Jockey, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy ő az örök vesztes. Pamela (Victoria Principal) Simorjai Emese hangján a tisztességmániás Bobby unatkozó feleségének hitelesen megmintázott, közkedvelt portréja. Ray szintén a becsületesség megszállottja, csakhogy ő vaskalapos farmer (vagy magyarosan szólva 'parasztember'), így egyszerű észjárása sokszor súlyosan elhomályosítja erkölcsi- és igazságérzetét. Melis Gábor leereszkedik a csökönyös kisember puritán színvonalára, anélkül, hogy túlzottan ironikusan ábrázolná, nevetség tárgyává tenné. Inkább sokszor elbukó, tépelődő hőst formál a 'barbár' Ray-ből. Carter McCay (George Kennedy) hatalmasat szól Csurka László erélyes játékában, élvezet hallgatni.

Mi lenne, ha...?

Most pedig, mikor a kedélyek már kellően nosztalgikus állapotba kerültek, játszunk egy szituációs játékot: tegyük fel, hogy az egyik tévéadó megveszi a Dallas jogait és újraszinkronizáltatja a kópiákat. Jó, tudjuk, hogy ez szentségtörés lenne, de többen is eljátszottunk ezzel a perverz gondolattal, és majdhogynem késhegyre menő vitákat folytattunk arról, kik is léphetnének az eredeti, zseniális magyar hangok örökébe. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy Kránitzék semmivel és senkivel sem helyettesíthetők, és ne adja az ég, hogy valaki bármikor is rátegye a kezét az eredeti szinkronra, de mégis álljon itt egy ajánlószerűség a (reméljük) soha el nem készülő új felosztásról. Előrebocsátom, hogy a lista messzemenőkig szubjektív, és kizárólag jelen sorok írójának látásmódját tükrözi.

Kránitz Lajos pótolhatatlan Jockey-ként. Harsányi Gáborban viszont megtalálható az a féktelen ironizáló kedv és gátlástalan cinizmus, ami megalapozta a kíméletlen vállalattulajdonos nimbuszát, én ezért tartanám őt remek választásnak. Mások Koroknay Gézára és Barbinek Péterre esküsznek. Én azért tartottam ki Harsányi mellett, mert ő mostanában valahogy alulpozícionált a szinkronban; kevesebb feladatot kap, míg Koroknay és Barbinek mindennapos mellékszerepeket látnak el, és talán kevésbé lenne egyedi, töretlen a játékuk. Bobby szerepében Kautzky Armand is tudná hozni szolidabb karakterét, ezúttal nem a nőfaló Pierce Brosnan-t, hanem az önzetlen kisebbik fiút. Hangja kellően lágy és tiszta, akárcsak Csankó Zoltáné. Samanthaként Tóth Enikő lehetne autentikus választás, Ellie szerepében pedig Kassai Ilona vehetné elő legoptimistább, legkedvesebb hangszínét. A kis birodalmát vasmarokkal összetartó Jock a Charles Bronson- és Sean Connery-filmek keménységén edződött Kristóf Tibor hangján szólna talán a leghitelesebben. Claytonhoz pedig Papp János klappol, ha nem is feltétlenül a figura jellemében, külsőre mindenképp. Cliff kétségbeeséseit és reménykedéseit Cseke Péter közvetíthetné, Pamela törékeny nőiességét pedig Für Anikó Simorjai Emesééhez hasonlóan kissé rekedtes hangja hordozhatná tovább. Ray Melis Gáborról Szakácsi Sándorra szállna, nem is tudom, talán Ray-ben van valami Kevin Costner westernhőseiből. Carter McKay alakjához pedig a sűrűn szinkronizáló 'idős ember hang', Horkai János asszisztálhatna.

A klasszikus szereposztás azonban természetesen időtálló, mint ahogy maga az évtizedeken átívelő szappanopera is. Reméljük, hogy láthatjuk még valamelyik csatorna műsorkínálatában, hiszen a felhígult sorozatdömping veszélyes korában kellene már egy szívet-lelket kiszolgáló, valóban szórakoztató széria is, ami mellé úgy lehet leülni, hogy nem esünk áldozatul semmiféle agytisztítókúrának.