Ezt a kritikát a 2005-ben elhunyt Richard Pryor emlékének ajánlom, akihez fogható nem volt, és nem is lesz soha...

Páratlan páros

Szeretjük a mozivászon fergeteges színészpárosait, és ez így van rendjén. Mihez kezdenénk mondjuk Stan és Pan nélkül? Gurulnánk-e a földön a könnyes hahotázástól, ha Bud Spencer és Terence Hill nem állt volna össze? Sokan lennénk szegényebbek a legújabb kor Stan és Pan párosa, Gene Wilder és Richard Pryor nélkül is. A szabad szájú stand-up komikus és a líraibb alkatú, visszafogottabb tréfamester celluloid-vérszerződéséből - bár állítólag a magánéletben egyáltalán nem kedvelték egymást - négy, harsány humorral vastagon bevont csúcsvígjáték fakadt, amelyek közül nagy valószínűséggel ki is választhatjuk azt az egyet, amely különösen kedves a szívünknek. A sokak által az egekig magasztalt Dutyi dili helyett ez a darab mindenképpen a Vaklárma, a két humorzsák munkakapcsolatának hasfalszaggató tetőpontja, amit nem lehet nem szeretni. Ha valaki mégis így érezne a filmmel kapcsolatban, annak Wilder és Pryor üzenik: Hátraarc és séta! :)

Szóval Wilder és Pryor alakítják a filmtörténet egyik legbohókásabb balfék-duóját. Dave (Wilder) korábban színész volt, de mára teljesen megsüketült és eladóként dolgozik. Nála jelenik meg Wally (Pryor), a munkanélküli, ráadásul vak dumagép, és kisegítőnek ajánlkozik. Első közös napjukon belekeverednek egy rázós gyilkossági ügybe, ami a bolt előtt történik: egy fiatal nő hidegvérrel lelövi Wally bukmékerét. Hőseinket letartóztatják, ám sikerül megszökniük, és a továbbiakban folyamatosan bujkálva a rendőrség erői elől, megpróbálják tisztázni magukat, s egyúttal kézre keríteni az igazi bűnözőket.

Csúcsteljesítmény és karaktertanulmány

Ennyi tehát az alaptörténet, de tudjuk, hogy az ilyen jellegű vígjátékoknak mindig a figurák a valódi non plus ultrái, s a Vaklárma nem okoz csalódást, valódi karaktertanulmány lehetne. Nemcsak a két kiváló amerikai színész miatt, mert a joviális klíma kialakításáról és fenntartásáról a kitűnő magyar szinkronhangok is gondoskodnak. Leszögezhetjük, hogy a hazai változat szerencsés csillagzat alatt született, kiváló szakemberek irányításával, csodálatos színészek közreműködésével. A Vaklárma kis túlzással az egyik legfontosabb magyar szinkronként is aposztrofálható. A magyar szövegért például Schéry András a felelős, a Pannónia Filmstúdió és a Magyar Szinkron- és Videovállalat hajdani derékhadának egyik fontos vezéregyénisége. Olyan minőségi munkák tapadnak a nevéhez, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Csillagok Háborúja (ennek mindkét változatánál ellátta a szövegírói posztot), a Holt költők társasága, vagy a Ponyvaregény. Külön érdekesség, hogy Pryor még egy, szintén 1989-es évjáratú filmjét, a Harlemi éjszakákat is ő jegyzi. Hazai György szinkronrendező neve hallatán elég, ha a Hátsó ablak jut eszünkbe, róla is tudjuk, hogy a szakma elitjéhez tartozik.

Szerencsés választások

A teljesítmény igazi, üdítő unikuma azonban nem a kivételes műgonddal megalkotott szöveg, a profi rendezés, hanem egyértelműen a szinkronhangok játéka. Gene Wildert Helyey László szólaltatja meg a filmben, és ez nagyon helyes, hiszen többször dolgoztak már "együtt." Helyey tárgyilagos hangfekvése teszi igazán otthonossá számunkra Wilder hősét, de ezt nem minden rendező ismeri el. Az amerikai színész megszólalt már Mikula Sándor, Székhelyi József, Szakácsi Sándor, sőt, Balázs Péter és Buss Gyula hangján is, de hiába, ha tőlük a művész jellegzetes arcélei, alkata életidegen. Helyey élénk barna hangszíne elengedhetetlen kellék ahhoz, hogy a magyar nézők előtt feltáruljon a mindenkori Wilder-karakter természetrajza. A szereposztás igazi meglepetése, hogy Richard Pryor szinkronizálását Márton András vállalta el. Bár ez a párosítás kodifikálva talán szemöldökráncolást eredményez, a gyakorlatban félelmetes sikertényező. Igaz, Pryorhoz nem köthető olyan standard hang, mint partneréhez, mert mindig másra hárul a szinkronizálása. Márton András mellett talán Sinkó László értette meg és dolgozta ki legkövetkezetesebben Pryor figuráját a Harlemi éjszakák című filmben. De felesleges tovább csapongnunk a kortárs filmek és szinkronrendezők útvesztőjében, miért is tennénk, hiszen pillanatnyilag a legtökéletesebb darabnál horgonyozunk.

Humorpólusok összefonódása - Wilder és Pryor, Helyey és Márton

Ahogy a két ellenállhatatlan széltoló a kisujjából rázza ki a szikrázóan találó, és olykor térdcsapkodtatóan trágár humort, úgy követik le mindezt hangban a főszereplő szinkronhangok. Természetesen Helyey és Márton tarolását egy betonbiztos magyar szöveg támasztja alá, de erre a fontos tényezőre majd egy külön bekezdést szentelünk.

Gene Wilder	Helyey László

Helyey László, mint arra már fentebb utaltam, fizikailag és intellektuálisan is kiválóan alkalmazkodik Wilder személyiségéhez. Ezt a szerepet egyfajta bájos rezignáltságot sugározva formálja meg, és a szókimondó Márton Andrással szemben ő a fanyar humornak szerez létjogosultságot. Zengzetes orgánumával nagyrészt a jámbor figura szabta határokon belül marad, és néha teljesen objektívvé válik, Dave világrendjévé avatva az életuntságot. Erre talán a legkifejezőbb példa, ahogy a bukmékerrel bánik, amilyen mélabús közönnyel társalog az emberekkel. A Wally-val való találkozás azonban új lehetőségeket tár Dave személyisége elé: a karakter kinyílik, és replikái közé hangos kirohanások, káromló szitkozódások is bekerülnek. Helyey ekkor gőzhengerré változtatja fegyverét; ritka, mély barna hangját, és elementáris erővel üvölti a külvilágba, hogy egyszerűen süket, mint az ágyú. A hős kiteljesedését az is jelzi, hogy szerelembe esik, akaratlanul is hozzásimul Wally sziporkázóan idétlen modorához, és barátjához hasonlóan kezdi élvezni az őrült ámokfutást, amibe belecsöppentek. Helyey a viharvert, de barátja segítségével talpra álló süket ember páratlanul részletes rajzát adja.

Richard Pryor	Márton András

Márton Andrásnak nem volt feladata, hogy megmutassa a figura két emocionális pólusát: a fogyatékossága miatt boldogtalan és megalázott; de ua. alapvetően lökött, vidám lelkű kisember kétféle létérzékelése közötti áthidalhatatlan antinómiát. Márton András karaktere és alakítása csak a derű óráit számolja. Wally ugyanis - végig - olyan megmosolyogtatóan szemtelen, hogy szinte azonnal háttérbe szorul esetleges belső válsága, amely bonyolulttá tette Wilder jómadarát. Márton András a fekete humor nyomvonalán halad, végig dinamikus és joviális, szeretnivaló és játékos. A szerep hitelessége érdekében szakított hagyományos hangfekvésével, és azt egy sipítozós, fejhangú alaptónusra cserélte, amivel egyrészt nagyszerűen idegenítette el a munkát korábbi és későbbi szinkronszerepeitől (akik kevésbé ismerik a művész szinkronjait, azok gondoljanak csak bátran a Maszk szigorú nyomozójára, rögtön leesik a húszfilléres), másrészt legendás karaktert teremtett. Wally "magyarossága" egyet jelent a fejhangú; vonzó tökkelütöttséget szétsugárzó beszédtechnikával, Márton András verbális bravúrjával, és ízes káromkodásaival. Bár legtöbben Végvári Tamást és Dörner Györgyöt hoznánk ki a trágárkodás bajnokának, Márton András itt rendesen rácáfol erre a közvélekedésre. Felszabadultan, szinte hétköznapi természetességgel mondja egy kocsmázónak, hogy "felpróbáltam a k*rva húgodat", olyan csillapíthatatlan, csibészi tettvággyal és nyugalommal, mintha a nagydarab férfi nem húzna be neki egy nagyot a következő pillanatban. De Helyey Lászlóval közös "bazmegolásuk" is szinkrontörténeti értékű pillanat, akárcsak a "mondd-ki-ami-legelőször-az-eszedbe-jut" csúcspillanat. A lúzerek összetartó hűségét, a köztük épülő csipkelődős-évődős köteléket, kibontakozó jellemeiket odaadó precizitással támasztják alá a magyar szinkronhangok.

A "higgadt nagyapó" tenyérbe mászó rendőrtiszt lesz

Ne feledkezzünk meg azonban a mellékszereplőkről sem. Manapság az arcunkba ömlik a keserű panaszáradat azzal kapcsolatban, hogy a filmszinkronok kisebb szerepeihez egyre gyakrabban jutnak hozzá protekcióval rendelkező kívülállók, kiszorítva ezzel a "fülhallgatós művészt", az úgynevezett "szinkronszínészt", és a színművészetiseket egyaránt. A vadkapitalizmus omlataggá és megosztottá tette a szakmát, ennek egyik egyenes ági következménye a szakemberek (a szinkronművészek) számának nagyarányú csökkenése. A Magyar Szinkron- és Videovállalat időszakában ilyesmi elő sem fordulhatott, ezt példázza a Vaklárma színészállománya. A legnépszerűbb profik végezték el a kisebb munkákat is. Joan Severance (Eve) vonzó nőalakját például Détár Enikő "fanyarul selymes" vokalitása teszi egyszerre szívdöglesztővé és ördögi bestiává, akiről Détár hűvös alakításában elhisszük, hogy képes agyonlőni nagyhatalmú munkaadóját is az önös cél érdekében. Eve bűntársa, Kirgo (Kevin Spacey) Blaskó Péter hangján szólal meg. Ez is abszurd összefüggés lehet első olvasásra, a gyakorlatban viszont óriási filmélmény. Blaskó a Hetedikben is rátapintott a Spacey-alakítás lényegére, ezúttal is képes kiemelni "Kirgo úr" fásult közönyét, flegma brutalitását, antipatikus természetét. Mégsem ők jelentik a mellékszereplőtábor igazi "ászát", hanem a kiváló Kun Vilmos, aki Braddock századosként (Alan North) valódi időzített bomba. Már kezdetben egyfajta eredendő ellenszenvet táplál hőseink irányában, és ez mulatságos szökésükkel egyre fokozódik. Kun Vilmost a "higgadt nagyapó" szerepkör egyik jellemző színészeként ismerjük, és itt látványosan rombolja le ezt a toposzt. Kiabál, hadar, szitkozódik, szokatlanul pezsgő hangjátéka nagyon jól áll ehhez a tenyérbe mászó karakterhez. Koroknay Gézával, aki a helyettesét szinkronizálja, házsártos házaspárként parádézzák végig a filmet. A történetnek csupán a végjátékában megjelenő, teljhatalmú gonoszt, Sutherlandet Tolnai Miklós vállalta el, ami folytatja a meglepetéssorozatot. Tolnai Miklóst alapvetően kevés szavú, tiszta lelkű hősök (Híd a Kwai folyón, Alkonyattól pirkadatig) ihletett megformálójaként ismerjük, de ezúttal ő is lerombolja a saját szerepmítoszát. Szavai kimértek, cinikusak, megvető ridegséggel sisteregnek, és ebben a kis szerepben is képes emlékezetes alakításra. Adele-nek, Wally húgának szerepét Pregitzer Fruzsina vállalta, Scotto bukméker Horkai Jánosul szólal meg, és még a néhány másodpercre feltűnő Huddelston úr is Dobránszky Zoltán szokásos finom modorával telítődik. Mindezek mellett élvezet felfedezni a parkolóinas szerepében a fiatal Hankó Attilát.

Egyszóval tehát a Vaklárma szinkronművészeti szempontból még a huszadrangú villámszereplők terén is kellemesen igényes darab, a korszak vezető színművészeinek bámulatos olvasztótégelye. Hiszen az említetteken kívül például "összefuthatunk" a kocsmai verekedést indukáló Buss Gyulával, de néhány mondata van a kiváló Fülöp Zsigmondnak, Bot Teréznek, Győri Franciskának is, és az impozáns sor gyakorlatilag folytatható egészen Várkonyi András, valamint Dózsa László nevéig.

"Gut! Nagyon jó eredmény, ha hozzászámítjuk, hogy vak!"

Végezetül, mint ahogy azt korábban megígértem, kitérek a nagyszerű Schéry András munkájára is, amit nehézkes méltatni, hiszen az eredeti replikák is májhizlalóan viccesek. A fordító helyütt mégis képes túlszárnyalni az eredeti megfogalmazásokat, szóhasználatot, néhol egészen új humorforrást hozva létre ezzel. És most befejezésül nézzünk néhány szemléletes példát minderre.

Először is: Dave egy német orvosprofesszor, Kesselring bőrébe bújik, és az egyik csúcsjelenetben megjelenik, hogy kimenekítse az orvoskongresszusról a magát nőgyógyásznak kiadó Wally-t. Az eredeti szövegben sehol sem jelölik, hogy német akcentussal beszélne, vagy német szavakkal dúsítaná beszédét. Helyey László magyar szövegében viszont ez áll: "Gut! Nagyon jó eredmény, ha hozzászámítjuk, hogy vak!" Az eredeti színtiszta angol: "That's good. That's pretty good, considering that he's blind." Helyey - aki ebben a jelenetben egyébként fergeteges stílusérzékkel halandzsázik - tehát "nemzetköziséget hint" a sorokba, hitelesebbé téve így a szituációt, illetve a Dave által "eljátszott" személyt. Schéry András óriási erénye, hogy felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, így a magyar nézők gyakorlatilag olyan szerencsében részesülhetnek, hogy ráadást kapnak az eredeti, amerikai humorszándék mellé.

Mindemellett Schéry - akárcsak a Ponyvaregény esetében - most is rendkívüli vonzódik az obszcenitásokhoz. Például: "No kidding! I got family in there! Do you wanna come with me?" Magyarul: "Ne b*ssz ki velem, nekem vannak rokonaim New Jersey-ben!" Természetesen mindez óriási élményt jelent a szószátyár vígjátékok hódolóinak, és Schéryre oly jellemző módon még a cselekmény talán legemlékezetesebb káromkodását is a legdurvább magyar interpretációban kapjuk vissza: "Tell me the first thing that pops in your head!" - "Pussy!" Idehaza: "Mondja ki a legeslegelső dolgot, ami most épp az eszébe jut!" - "P*na!" Nem is lehet kérdéses, hogy ez is könnyes nevetésre kényszeríti a nézőt, és egyébként Végvári Tamás hasonló replikáját juttatja emlékezetünkbe az Egy asszony illatából.

Partners forever!

Számtalan apróságról lehetne még szót ejteni, például arról is, hogy a tömegjelenetekben viszont elfelejtették átfordítani a mondatfoszlányokat magyarra (ez csupán ritkán léphet fel zavaró jelenségként); ám úgy döntöttem, inkább hagyom, hadd ülepedjenek a felvetett gondolatok azokban, akik esetleg még nem látták ezt a kiváló vígjátékot. A többiekkel pedig úgyis "cinkosok" vagyunk, és nekünk már nem is kell felesleges szócséplés; szavak nélküli otthonérzettel ülünk be fotelunkba, hogy százhuszonhetedszerre is megnézzük. Hogy ebben elévülhetetlen szerepe van a zseniális szinkron varázsának? Hogy ez megismételhetetlen, és hogy emlékeznünk kell rá a nemszínész szinkronhangok bicskanyitogató korában? Csak azt ne mondja senki, hogy a két kérdésre "nem" a válasz. Inkább nézzük meg a két örök partner legjobb filmjét, és csöndesen szálljunk magunkba.

[hangminta]vaklarma-bozai.mp3[/hangminta] "A főszerepben Richard Pryor (Márton András) és Gene Wilder (Helyey László)"
Bozai József (mp3, 359 KB)

[hangminta]vaklarma-marton.mp3[/hangminta] "Le kell mondanom az úszóleckéimet! És mit fognak szólni a klubban?"
Márton András (mp3, 841 KB)

[hangminta]vaklarma-marton2.mp3[/hangminta] "Na gyerünk, te faszfej! Tegnap felpróbáltam a kurva húgodat"
Márton András (mp3, 122 KB)

[hangminta]vaklarma-marton-helyey.mp3[/hangminta] "Milyen nőt? Nem keresnek semmilyen nőt! Mi vagyunk a tettesek. Baszhatjuk"
Márton András, Helyey László, Kun Vilmos (mp3, 812 KB)

[hangminta]vaklarma-marton-helyey2.mp3[/hangminta] "A feleséged otthagy, baszd meg, a főnököd kirúg, bassza meg, basszák meg az egészet"
Márton András, Helyey László (mp3; 2,13 MB)

[hangminta]vaklarma-marton-helyey3.mp3[/hangminta] "Flikka, klokka, klekka, krekka, vekker, vakker, Svédországból jöttem!"
Márton András, Helyey László (mp3; 1,18 MB)

[hangminta]vaklarma-marton-helyey4.mp3[/hangminta] "És mondja ki a legeslegelső dolgot, ami most épp az eszébe jut!"
Márton András, Helyey László (mp3, 861 KB)