Csapjunk a lecsóba azonnal, vegyük rögtön górcső alá eme remekbe szabott akciófilm főhősét: John McClane figuráját, illetve szinkronját. Előrebocsátom, hogy mikor a filmet először láttam, addigra már Bruce Willis elég ismert színész volt számomra, valamint az is, hogy csakis Dörner György lehet hozzá megfelelő… Meg is lepődtem, midőn meghallottam Vass Gábor hangján megszólalni a tökös New York-i zsarut. Hú, mondtam magamnak, ez nem igazán stimmel. Elsőre bizarrnak tűnt, ám egy idő után megszoktam, és annyira megszerettem ezt a párosítást, hogy azóta nem is tudom hová tenni az új szinkront - a többi szereplő tekintetében sem. Márpedig Dörner György szerepel az új felállásban, és ami miatt nekem nem tetszik – azon túl, hogy a második verzióban a szövegek is teljesen át lettek írva –, az a feltűnő mesterkéltség! Meg lehet figyelni McClane szövegeinél, vagy csak egy-egy nyögdécselésnél, mennyire erőltetettnek hat Dörner Vass Gábor után! Ki gondolná, hogy előbbi nem passzol Willishez, pedig (szerintem) itt nem. Úgy érzem, ezeken a nyögéshez hasonló hanghatásokon lehet a leginkább kihallani ezt a fajta „másolást”.

Holly Gennaronak tökéletes választás volt az első ’leosztásban’ Andresz Kati, aki igazi kaméleonnak számít a hazai szinkronvilágban. A középkorú, egyszerű háziasszonytól kezdve egy igazi dögös démonig bárkinek hitelesen tudja kölcsönözni a hangját. Orosz Annát is szeretjük, de előbbi egyszerűen azonnal összeforr a Bonny Bedelia által alakított karakterrel.

A másik főszereplőt alakító Reginald VelJohnsont biztosan sokan ismerik. Jellemző mackós mozgásáról és alakjáról akkor is felismerné az ember, ha a nevét nem is tudná. Egy ilyen jólelkű embernek biztos, hogy valami markáns, mély, öblös, mégis lágy hangot képzelünk el elsőre, így a talán kevéssé ismert Bata János nagyszerű választás az ’original’ szinkronban. Gesztesi Károly az újban csak annyira sántít, hogy őt sokkal inkább hallgatjuk komikus szerepekben vagy egy-egy keménykötésű alak hangjaként. Így azt mondom, hogy ezúttal is az első verzió a nyerő.

Hart Bochner neve, nem tudom miért, de nagyon megmaradt bennem a film után. Ő játssza a kotnyeles kollégát a történetben, aki a túszejtési válságban fontoskodni próbál, a probléma megoldásának elősegítőjeként akar tetszelegni. Mint tudjuk, az ilyen emberek nem hosszú életűek, meg is lesz az illető jutalma. A jellemrajz azért fontos, mert Beregi Péter remekül kölcsönzi a hangját ennek a tudálékoskodó, de valójában gyáva embernek, míg „helyettese”, Kőszegi Ákos orgánuma véleményem szerint túl acélos, erőteljes a szerephez. Ebben nyilván szerepet játszik azon prekoncepcióm, hogy számomra ő inkább akcióhős-szinkronjai kapcsán ismert, de ennek ellenére tartom a véleményem.

A film leginkább tenyérbe mászó alakját (mi más lehetne a karakter foglalkozása, mint újságíró) William Atherton alakítja, akihez Tahi-Tóth László illik szerintem a legjobban, ám ez esetben Dimulász Miklós sem vall szégyent. A kereskedelmi csatornákon leadott szinkronváltozatban Fazekas István már sokkal kevésbé passzol Richard Thornburghoz, legalábbis szerintem (ellenben a Pacific Blue Palermo hadnagyához annál inkább).

Színészeti szempontból a legérthetetlenebb váltás természetesen a ’főgonosz’ (Hans Gruber) esetében történt. A színészóriás Alan Rickmannek a számomra szinkronóriásnak (is) minősülő Helyey Lászlót választották, hogy a higgadt és a decens külső mögött rejtőző ravasz és velejéig romlott terroristát szólaltassa meg a vásznon. Hibátlan döntés. Úgy érzi az ember, Rickman-nek nem is lehet más szinkronja – filmtől függetlenül –, annyira passzol hozzá. Az új változatban viszont az egyébként nagyon tehetséges Széles Lászlóra voksolt az aktuális szinkronrendező. Számomra azonban teljesen idegen Hans figurájától Széles lágy hangja, Helyey érettebb és ércesebb orgánuma után. Ezen felül nekem korban is inkább egy, a húszas éveit taposó, inkább bohókás ember jut eszembe róla, mintsem egy minden hájjal megkent bűnöző.

Igazi kuriózumként hatott számomra Böröndi Tamás hangját hallani a McClane-en testvérét megbosszulni akaró túszejtő hangjaként. Ritka eset, hogy egy ilyen szokatlan választás mennyivel jobb végeredményt hoz, mint a rendszeresen foglalkoztatott Rékasi Károly, akit szintén szeretünk, de valahogy mégsem az igazi ebben a szerepben.

Végezetül szólnék pár szót a filmben csupán epizódszereppel rendelkező színészek hangjairól. A Nakatomi-vállalat vezetőjét játszó J.S. Takaginál történt váltás csak a megszokás miatt eredményezett némi utánérzést. Perlaki István mélyebb hangja után Cs. Németh Lajos csak kicsit furcsa, hisz utóbbiról tudjuk, hogy rengeteg karakternek adta már a hangját nagyon jól (előszeretettel alkalmazzák akcentussal beszélő figurákhoz). Kassai Károly igazán sokoldalú szinkronművész, ezúttal a fiatal és kissé nyeglének tűnő limuzinsofőrnek is jó választás volt, ám ’helyettese’, a manapság nagyon gyakran hallható Csőre Gábor is jól megoldotta azt a kevés feladatot, ami rá hárult. A Theo-t alakító Clarence Gilyard-ot – aki egyébként a Walker, a texas-i kopó című sorozatból lehet sokak számára ismerős – szintén egy elég ritkán felbukkanó ’hang’ szólaltatja meg, Lesznek Tibor, méghozzá nem is rosszul. Olyannyira nem, hogy a szinkronban mostanában egyre jobban foglalkoztatott Hujber Ferenc – bár véleményem szerint remekül megállja a helyét ebben a filmben is – sem tudja überelni elődjét.

Összességében tehát elmondhatom, hogy szerintem a második szinkron utcahosszal kullog az eredeti változat mögött. Számomra az utóbbi, a kereskedelmi adók által előszeretettel sugárzottal szemben, szövegét és hangzását tekintve is klasszikusnak számít.

Olvasónk elemzése válasz Kelemen Zoltán korábbi szinkron-összehasonlítására.

A film lapja adatbázisunkban