A Polip 2. szériája 1985-ben készült, és egy svájci klinikán veszi fel újra az események fonalát. Ide vonult vissza a szicíliai maffia elleni harcban megcsömörlött Corrado Cattani felügyelő feleségével, Elsével, és kislányukkal, Paolával, akit a vadállati szervezet elrabolt, és lelkileg teljesen összetört. Az aggódó szülők azt remélik, a környezetváltozás, s az összetartó család illúziója meggyógyítja a gyermeket, ám a sors ismét közbeszól. A körülmények sajnálatos összjátéka miatt Paola öngyilkosságot követ el, és ezzel az összeroppanó szülők útjai is elválnak. Cattaniban lassan kiteljesedik a féktelen bosszúvágy, amit régi ellenségei - Laudeo professzor, Terrasini ügyvéd és Cannito tanácsos - iránt táplál. Eltökéli, hogy Rómába megy, ahol Ferretti ezredes segítségével kettős játékot űz: látszólag megbékél és együttműködik ellenfeleivel, valójában azonban megpróbálja kihasználni a köztük lévő feszültséget, és örökre elmeszelni valamennyit. Ehhez kihasználja régi ismerőse, Camastra grófné szerelmét is.
Florestano Vancini rendezése a tévésorozat egyik legbravúrosabb szezonja. Cattani már nem ambiciózus nyomozó, akit a becsület lendít előre - reményvesztett és kiéhezett magányos farkassá vált, akit a revans kényszere fűt. A cselszövések és fondorlatok szezonja ez - mármint a főszereplő részéről. Terrasini, Laudeo, Cannito és az új szereplők - Carrisi és Sorbi - közé befurakodva, akkurátus lassúsággal bomlasztja szét kapcsolatrendszerüket és társaságukat. A nagyhatalmú pénzemberek észrevétlenül válnak a felügyelő céltáblájává, és egymás után dőlnek ki. A hangulat is sokkal markánsabb, mint a Damiani-filmekben: fojtott levegőt árasztó, rapszodikus-elégikus atmoszféra jellemzi ennek a furcsa eposznak a második felvonását. Egyvalami - a cselekmény jellegéből adódóan - háttérbe szorult: az akció. A Polip többi védjegye (excentrikus világfájdalom, sorozatos merényletek, karakteres zeneanyag, nagyszerű színészi munka, remek hangulat) viszont tekintélyesebb dózisban áll rendelkezésünkre. Kifinomultabb ez az évad - nem suhognak ugyan lágyabban a konfekcióöltönyök, vagy a nagyúri bűnözés nyájas gesztusai, de az összetettebb forgatókönyvnek hála, ezúttal fordulatosabb, agyafúrtabb sztorit izgulhatunk végig.
A törvényszéki nagyjelenet pedig rendkívül koncepciózus párlata, sűrítménye annak, amiről ez az elborult univerzum szól: a véráldozatokról, a polgári élet feldúlásáról. Cattani valóban megrázó vádbeszéde, azt hiszem, minden Polip-rajongónak lángolva ütött lyukat a koponyáján.

De lássuk a szinkront, ahogy ígértük. Szersén Gyula végig megrázó - nemcsak a zárlatban. Cattani már túllépett minden ésszerű dimenzión: kívülállóvá vált. Magányos, egyik napról a másikra élő megszállottá, aki arcizomrezdülés nélkül tör előre, mindhalálig. Felismerte, és vad gyűlölettel szemléli azt a világot, amely ellen egyenlőtlen küzdelemre van kárhoztatva. Csörömpölés nélkül, de zaklatott gondolatokkal vonul végig a füstös Róma piszkos éjszakai életén, ravasz stratégiával próbálja bekanalazni a kivasalt modorú maffiózókat, és átgázol Camastra grófné érzelmein is, csakhogy információkat csikarjon ki belőle ellenségeiről. Tolnai Miklós Terrasinije szintén felfedte igazi arcát: míg az 1. évadban csupán mellékszereplője volt a mocskos intrikáknak, ezekben a részekben kétségtelenül ő irányít. Még ridegebb, még visszataszítóbb élményt nyújt, ahogy ebben a nagyvárosi, fehérgalléros társaságban osztja a lapokat. A legundorítóbb talán Cattanival szembeni nyájas, romlott modora, de ha úgy hozza a sors, gyilkosságokat sem rest megrendelni. Tolnai Miklós rugalmas szinkronhang volt, kiválóan alkalmazkodott a figura gazemberségének mélyítéséhez. Béres Ilona szólaltatja meg ismét Camastra grófnét - ezúttal visszafojtott erotika csillan meg búgó hangjában. Egy olyan nőt látunk, aki gyöngéd érzelmeket táplál a felügyelő iránt, ugyanakkor nyakig benne van a maffia ügyleteiben is. Ellentmondásos személyiség, és ez a kétarcúság az, amit Béres Ilona egyfelől lágy, másrészről viszont sejtelmes, őrületbe kergető hangja egyértelműen kifejez. Egyformán parádés Gruber Hugó Laudeoja, Surányi Imre Cannitoja, Láng József Alteroja, és Else Cattani szerepében Tordai Teri csüggedtebb, fátyolosabb, mint valaha. Paola szerepét Zsigmond Tamara vette át, ez is kitűnő választás volt, és az újabb szereplők terén is sikeresnek mondható a szinkron. Ettore Ferretti (Sergio Fantoni) hangját Kenderesi Tibor kölcsönzi. Ferretti Cannito tanácsos helyettese, aki rájött, hogy munkáltatója kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel, és, ahogy Cattani mondja róla, mindvégig "szívós kitartással és makacs tisztességgel" harcol a legyőzhetetlennek tűnő férfiakkal. Kenderesi hangja mindig felüdülést jelent, bár ezúttal nem olyan túlharsogó, mint Dagobert bácsiként, de megfontoltságában, szelídségében ugyanolyan szimpatikus ez a viharvert, bölcs orgánum. Kenderesi precíz, fölösleges maníroktól mentes, a figura nyomvonalán haladó alakítása zsáknyi aranyrúddal ér fel. Neki elhisszük, hogy a bajuszos, magas férfi, akit a vásznon látunk, a becsület szenvedélyes elkötelezettje.
Frank Carrisi, az olasz-amerikai üzletember (Martin Balsam) szivarfüstbe és elegáns öltönyökbe bújtatott figurája Szabó Ottó gőgös, szétcigarettázott magyar hangját kapta. Keménykezű, de ugyanakkor óvatos ez a zömök, barátságtalan alak; látszólag ő teríti a lapokat, de a maffia sötét erdejében nem kíván bolyongani, ezt régi barátjára, Terrasinire bízza. Olyasfajta gátlástalan spekuláns, aki igyekszik megőrizni legalitását, miközben a legszennyesebb manipulációkba kívánja beledörgölni az orrát. Szabó Ottó már többször "dolgozott együtt" az amerikai színész Balsammal, ezúttal tehát könnyű dolga van. Öblös, oroszlánszerű hangján szórja kimért utasításait, szidalmazásait, aggályait - talán egy kicsit a Reszkessetek, betörők! televíziós gengszterét idézi fel a nézők előtt. Impozáns alakítás ez is - annak ellenére, hogy a szereplő a cselekmény előrehaladása szempontjából teljesen irreleváns, és hogy a zseniális Szabó Ottónak a legtöbb színészi energiát rutinból kellett "kicsorgatnia".
Dr. Nicola Sorbi (Daniel Ceccaldi), a nem túl gerinces és bátor bankigazgató szerepére telitalálatnak bizonyult Buss Gyula. A sztori előrehaladtával egy kockáztatni nemigen merő, sunyi, jellemtelen kókler képe bontakozik ki előttünk. Sorbi ravasz, de az a fajta, aki a legkisebb neszre elhagyja a süllyedő hajót. Az a nyálas modorú, kimódolt hivatalnok, akivel szemtől szemben udvariasan, tömjénezve beszélnek, de ha elfordul, összesúgnak a háta mögött. Buss hangjában ott hullámzik a bizonytalanság, a jellemgyengeség. Zaklatott hangja, szinte el-elharapott szóvégei, belső feszültsége segítenek megfejteni ezt az alattomos figurát, aki végül Cattaninak segít, csak hogy cserébe menthesse az irháját. A sebhelyesarcú Frank Lopez-e jutott eszembe, akit szintén Buss szinkronizált. (A jellembeli hasonlóságot gyorsan észreveszik azok, akik látták Robert Loggiát Al Pacino lábai előtt könyörögni az életéért.)
Sorbi "barátnője", Ellis (Lara Wendel) Kökényessy Ági hangján szólal meg, akit én, megvallom, igazán sosem szerettem a szinkronban. Azt mondják, fanyar a hangja - igen, túlságosan is fanyar, túlontúl savanyú, úgyhogy fennáll a veszélye, hogy "kiköpi" az ember. Főként, ha antipatikus karaktert formál meg, és Ellis annak mondható.
Alvaro Maurilli szerkesztőt kiválóan szólaltatja meg Koroknay Géza. Sokkal hitelesebb, mint Don Manfrediként: egy igazi mocskos disznót szinkronizál, aki magasról tesz az élet veszélyeire: annak kémkedik és dolgozik, aki több pénzt csepegtet a markába. Nemcsak a munkája szennyes (ti. hogy munkáltatói megbízásából rágalomlapokat készít bizonyos magasrangú hivatalnokok likvidálására), de még attól sem riad vissza, hogy kenyéradó gazdáit elárulja.
És természetesen feltűnik még néhány szinkronhang az előző szériából is: Horkai János Ravanusaként, Fülöp Zsigmond Bordonaroként, de felfedezhetők a visszatérő magyar hangok is, például Makay Sándor egy rövid epizódszerepben.
A második évad érzelmesebb, hangulatilag és cselekményét tekintve aprólékosabb, mint az első, színészi játékát pedig másodszorra is betonbiztosan támasztja alá az ízlésesen megválasztott, nem egyszer zseniális magyar szinkronhangok lelkiismeretes munkája.